
Hiába vigyáztam autómra, múltkor egy zavaró karcolást vettem észre rajta. Drága fényezésre nem akartam költeni, így kipróbáltam ezt a tollat. Már a kezelés után közvetlenül szinte teljesen eltűnt a sérülés, azóta már nem is látszik. Csak ajánlani tudom!
Laklóth Zoltán – Püspökladány
Szuper eszköz! A kulcsommal sajnos összekarcoltam kicsit autóm zár körüli részét, de ez a toll teljesen eltüntette a hibákat. Kiváló befektetés volt, a két darab sokáig elég lehet.
Halász Péterné – Sajóvámos
Az állam is leesett: miután felkentem, szinte azonnal észrevehető volt az eredmény - a korábbi feltűnő karcolások teljesen eltűntek a lökhárítómról.
Lengyel István – Budapest
Ugyan nagyon óvatos vagyok, de nemrég valami mégis megkarcolta kocsim oldalát. Próbálkoztam már több féle karctalanítóval, de semmit nem értek, hamar lekoptak. A Quick-fix tartósan eltüntette a hibákat. Nagyszerű találmány!
Nagy Béla – Herceghalom
Teljesen elégedett vagyok, szinte teljesen újjávarázsolta autómat. Örülök, hogy nem kellett szakemberre költenem, a Quick-fix tollal jómagam, házilag is el tudtam végezni a javítást.
Zólyomi Ferenc – Szigetvár
Nem hittem a szememnek: a kezelés után az összes karcolás eltűnt a kocsimról. Mintha újra lenne fényezve, fantasztikus! Köszönöm, nagyon boldog vagyok!
Balogh Valéria – Szentes
Kevés dolog tudja annyira elcsúfítani autódat, mint egy-egy karcolás. Még ha vigyázol is, óhatatlan, hogy előbb-utóbb ne jelenjen meg néhány sérülés kocsid fényezésén.
A javítás azonban rengeteg pénzbe és időbe kerül, még kisebb karcolások esetén is.
Fedezd fel azt az új módszert, mellyel gyorsan és takarékosan tüntetheted el a fényezésen keletkezett hibákat!
A Quick-fix tollal egyszerűen, rövid idő alatt eltávolíthatod a kisebb és közepes karcolásokat autódról.
Hatékonyan kitölti a karcolások helyét, az eredeti lakkréteggel összemosódva foltmentesen eltünteti azokat.
A Quick-fix bármilyen típusú és színű gépjárművön alkalmazható, biztonságos eszköz, használata nem igényel semmiféle szaktudást.
Sőt: motoron, hajón vagy akár háztartási gépeken is orvosolhatod vele a sérüléseket. Ezáltal hűtőd, mikrohullámú sütőd, mosógéped vagy egyéb otthoni eszközöd is megújulhat.
A Quick-fix egyedülálló formulája révén, a Nap UV sugarait felhasználva épül be az autó fényezésébe.
Foltmentesen, gyorsan szárad, a kezelést követő 1-48 órában fejti ki teljes hatását.
Eltünteti a lakkréteg kisebb sérüléseit, ezáltal autód ismét régi fényében pompázik.
Képzeld csak el, ahogy a kezelés után újra gyönyörű, sérülésmentes autód lesz…
Mától örökre búcsút mondhatsz a bosszantó karcolásoknak!
Különleges akció: most 2 db Quick-fix karceltávolító tollat adunk 1 áráért! Ezzel autód teljes használati idejére elegendő mennyiség lehet a tiéd.
Miért költenél drága fényezésre, ha mostantól egyszerűen, házilag varázsolhatod újszerűvé kocsidat?
Számolj le végleg a karcokkal, horzsolásokkal: rendeld meg a Quick-fix készletet verhetetlen áron, és legyen mindig gyönyörű, hibátlan fényezésű autód!